Újabb Győzelem Dubaiban !!!

Orsinak sikerült megismételnie a bravúrt.
Ismét elsőként végzett a nemzetközi mezőnyben.

A hajtű, amivel elnyerte a trófeát, a balettos tervek alapján született. Egy lendületes tánc mozdulatot ábrázol. Az ébenfa
alapra  platina  fémmel  ötvözött  aranyból készítettük el a
formát,  amit  különleges, egyedi csiszolású akvamarinnal
és tengernyi apró gyémánttal díszítettünk.

 

Táncoló Gyémántok, nemzetközi körút

Soha eddig nem volt példa arra, hogy az ékszerek és a balett így
összeolvadjon. A Splendor - Ékszer és a Szegedi Kortárs Balett
most közös produkciót hozott létre, melynek premierjére 2013
áprilisban került sor. Nem várt mértékű sikere kapcsán most
nemzetközi körútra készülnek az alkotók és táncosok együtt.

A történetben a gyémánt születését követhetjük végig, amit a
négy őselem formál. A különböző elemek megjelennek a balett
mozdulatokból inspirált ékszer garnitúrákban, és a táncban.

55 díjnyertes tárgy világszerte

Orsi és Dani szenvedélyesen tervez és alkot.
Szívesen vesznek részt világversenyeken, ahol
-nemzetközi viszonylatban is- kiugróan
sok díjat nyernek el.

Két specialitásuk: a személyiségre tervezett, egyéni
tárgyak alkotása és a szoborszerű, térbeli tervezés,
mely igen ritka a "high-end" ékszerek világában.

Dubai ékszertervezői verseny,  1. díj

Nagyné Ráski Orsolya és Nagy Dániel, Dubaiban abszolut első
díjat nyert akvamarinnal és gyémántokkal díszített arany
ékszer különlegességükkel.

Ezzel az eredménnyel immáron az 54. trófeájukat kapták meg
a sikeres személyi ékszertervezők, akik sok tervezői és alkotói
versenyen indulnak világszerte, hasonló sikereket aratva.

Jegygyűrűk, eljegyzési ékszerek

"Imádjuk a munkánkat, mert hihetetlenül inspirál az alkotásaink
által fakasztott öröm. Csodálatos valakinek a boldogságához
hozzájárulni, és nagyszerű érzés, hogy a munkánk gyümölcse
a birtokos kiemelten megbecsült kincse lesz. Kivételes,
személyiségről, egyéniségről, kapcsolatokról, örömről,
szerelemről mesélő tartós érték, személyes szimbólum."

A gyermek születése az élet kiemelkedő pillanata

Az élet valóban maradandó és kedves pillanata a gyermekünk
születése. Ő általuk válunk szülővé, a kedvéért jobb emberré.
Ők adnak értéket az időnek, az élményeknek, a világnak.

Imádunk gyermek áldás által ihletett ékszereket tervezni.
Rejtett mondanivalójukkal, sokszor gazdagon formatervezett
tárgyak születnek, tele érzelmekkel, rejtett jelentéssel, és
tudjuk, hogy kiemelten megbecsült, szeretett alkotássá válnak.

Esküvői ékszerek

Több, mint egy évtizede készítünk jegygyűrűket,
karikagyűrűket, esküvői ékszereket. Élvezzük a
párokkal való közös tervezést, ötletelést, mely akár
1-2 órát is igénybe vesz. Fontosnak tartjuk a teljes
tájékoztatást, hogy tudatos döntések során fel tudják
építeni a Saját, személyes szimbólumaikat. Ezen az úton
pedig kézen fogva vezetjük végig őket. A megszülető
eredmény fakasztotta boldogság a mi legfőbb fizetségünk.

Egyéniségre tervezett műalkotások

Orsi és Dani specialitása a szoborszerű térbeli formatervezésen
kívül, a tárgyak személyessé tételének szokatlan mértéke.

"Olyan exkluzív szolgáltatást nyújtunk, melynek folyamán
megismerjük az ékszer viselőjét,személyiségét,küllemét,
stílusát, történetét, kapcsolatait, fontos szimbólumait,
és így olyan személyiségre szabott alkotás születhet,
mely amellett, hogy csodaszép ékszer, igazi személyes tárgy."

SplendorKapcsolat

Riccardo és Ivana

Egy napon levél érkezett Spanyol országból, melyben Riccardo írt, hogy segítsünk neki egy különleges eljegyzési gyűrű kitalálásában. Voltak konkrét elképzelései, kötöttségek, mert passzolnia kellett a már meglévő platina és arany karikagyűrűikhez a tervezett alkotásnak, de nem volt különösebb csapás irány, így ránk volt bízva, hogy megtaláljuk azt a személyes jellemzőt, amit az ékszerbe csempészve valóban személyes kedvenc lesz az eredmény.

A fiú komolyan vette a feladatot, és sokat járt az ékszer után. Az ismert ékszerüzleteket már végig járta, de ott nem árultak olyan egyéni alkotást, amire vágyott. Számos könyvet vásárolt a témában, sokat böngészett az interneten de nem érezte, hogy megtalálta amit keresett.

Meghívtuk anyaműhelyünkbe, hogy testközelből láthassa a lehetőségeket, és a nemesfém megmunkálásának misztikus ködbe burkolózó érdekességeibe beavathassuk. Élő szóban szerettük volna megismerni őt és párjának jellemzőit, stílusát, küllemét, szokásait, személyiségét, hogy így tervezhessünk neki. Ő a titoktartásra hivatkozva visszautasította a lehetőséget, de meghívott magához minket, és az ő irodájában folytathattuk a beszélgetést. Szerelmes, így lelkes és nagyon dinamikus srác volt. Elénk tette a gyűrű témájú gyűjtéseket, képeket, mi pedig soroltuk a lehetőségeket, és beszélgettünk róluk órákon át.

A következő napot a Madridhoz közeli, Toledóban töltöttük, és a középkori fegyverműveseiről híres városka kézműves mestereinek ihletével, egy hangulatos kávéházában rajzoltuk egymás után a skicceket. Az így elkészített számos változat közül már előre éreztük, hogy melyik lesz a leginkább kedvére való, mert sikerült személyes kapcsolatuk szimbólumait frappánsan, de mások számára láthatatlanul belevinni.

És így is volt. Riccardo abba a tervbe szeretett bele, melyet utoljára rajzoltunk. Nagy várakozásokkal néztünk a születendő ékszer elé.

A feladat viszont mindig sokkal nehezebb, mint ahogyan eredetileg tűnik. Egy egyedi ékszert, melyhez hasonló még nem készült, ki kell kísérletezni, és tesztelni sem árt, így van, hogy egy igazán kiforrott ékszer végleges formájában már többedik kísérlet eredménye. Ezzel többszörös időt, nemesfém anyagot, energiát áldozunk fel a végső eredmény érdekében, de garantálható az eredmény kiemelkedő színvonala.

Az átadásra újra Madridba repültünk, és nagy örömünkre szolgált, hogy sikert aratott az alkotás. Egy alkotónak a legnagyobb elismerés, ha látja a megrendelő örömét. Riccardo bőségesen megfizette az áldozatainkat.

A leánykérést nem láthattuk, de könnyek közt hívtak fel minket pár perccel az esemény után. Azt gondolom, hogy különlegesen jól sikerülhetett az alkotás és annak töltete, ha életük nagy pillanata után minket hívnak. Igazán örültünk !

Riccardo-val és Ivana-val azóta is barátságban vagyunk. Ott voltunk az esküvőjükön, és remélem, hogy életük több kiemelkedő eseményére alkothatunk még maradandót.

© 1996-2015 - Minden jog fenntartva. Magyar  |  English  |  Русский  |  Deutsch          
PRESZTÍZS
Orsi és Dani, az ékszertervezők
Világbajnok műalkotások
A Splendor stílus
ÉKSZEREINK
Ékszerfotók
Érdekes történetek
Ékszertervezés
Ritkaságok
ÉKSZERFOTÓK
Karkötők
Brossok
Fülbevalók
Jegygyűrűk
Garnitúrák
Férfi Ékszerek
Nyakékek
Dísztárgyak
Medálok
Gyűrűk
Különlegességek
Karikagyűrű
SZEMÉLYES KAPCSOLAT
Kapcsolat
Rólunk
Aktualitások
Sajtószoba
MEGOSZTÁS
Facebook oldal
Megosztás Facebook-on